Érzések, érzések mindenhol..

„Bármi történik is az emberrel, az inger és a válasz között van egy tér és ebben a térben van a mi szabadságunk: eldönthetjük, hogy mi lesz a válaszunk.” (Viktor Frankl)

"Anett, így nem lehet gondolkodni.”

"Ugyan már, mit érzelgősködtök ez csak egy munkahely..”

Ezek a mondatok munkamegbeszéléseken hangzottak el. A névre szóló megjegyzés bevallom nagyon meglepett és talán nem is tudtam rá elég jól reagálni. Hmm… Nem lehet úgy gondolkodni, ahogy én teszem. Úgy tűnik, mégis lehet, hiszen nekem sikerült. :) Hasonló helyzetben talán azt kérném a kollégától, hogy engedje meg, hogy azt gondoljam és érezzem, amit szeretnék, és ne érvénytelenítsen.   

„Egymás álláspontjával vitatkozni szabad, egymást meggyőzni arról, hogy „ezt ne érezd” vagy „ezt nem érezheted”, nem elfogadható.” 

Talán az sem esett volna rosszul, ha erre vagy az ehhez hasonló kijelentésekre a vezető is reagál. 

De most nem arról szeretnék írni, hogy én mit csinálhattam volna másképpen, hanem arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen érvénytelenítő mondatok elhangoznak. 

Mit tehet az egyén, aki használja ezt a módszert azért, hogy elinduljon egy belső folyamat, ami akár meg is előzheti ezeket a helyzeteket. A fenti mondatok számomra arról szólnak, hogy lehetőség szerint kizárjunk minden érzelmet az adott helyzetből. Hiszen csak félrevezet, elterel és nem is előremutató, ha arról beszélgetünk, hogy ki mit érez... 

Pedig ha tudnánk, hogy mennyi mindenre hatással van, ha ki tudjuk fejezni az érzéseinket. 

„Addig, ameddig stigmatizáljuk az érzelmeinket, addig nem akarunk azonosulni azokkal az érzésekkel. Attól, hogy nem veszünk róla tudomást, még dolgozni fog bennünk.” 

Az érzések mindig, minden körülményben velünk vannak. Nem lekapcsolható dolgok, maximum ideiglenesen elnyomhatók. 

(Aki nekem azt mondta, hogy nem gondolkodhatok így, minden bizonnyal ő is érzett közben valamit. Némi frusztrációt és visszautasítottságot egészen biztosan.) 

• Első lépésként a ténynek az elfogadására volna szükség, miszerint az érzések jelen vannak, ha tetszik, ha nem.
• Aztán fontos volna elkezdeni az érkező érzések azonosítását, amiben nagyon gyengén muzsikálunk sajnos. Szerencsére már többféle érzelemskálát lehet találni az interneten. Érdemes keresni egy szimpatikusat, azt kinyomtatni és időnként venni a fáradtságot, hogy egy számunkra nehéznek tűnő helyzet után azonosítsuk, hogy miket is éreztünk pontosan.

 „Az önmegfigyelés segíthet abban, hogy kijöjjünk a hüllőagy reflexből és stimuláljuk az agyunknak a szofisztikáltabb részeit, a neocortexet, ami a racionális válaszért felel. Megtanuljuk kontrollálni azt, hogy ne rögtön, ösztönből jövően reagáljunk a dolgokra.” 

„Az érzelmi tudatosság segít abban, hogy felismerjük, mi történik bennünk és szükség esetén tudjunk változtatni azon, ami korábban kialakult automatikus reakcióink alapján tennénk.”

Egy konkrét helyzet, egy szervezeti átalakítás esetében például meg tudjuk nézni, hogy a várható lépések során mik lehetnek a veszteségeink. Megengedhetjük magunknak, hogy szomorúak vagy csalódottak legyünk, aztán megnézhetjük az előnyöket, a várható lehetőségeket, amitől akár még motiválttá is tudunk válni. 

Említettem fentebb egy kósza gondolatban a vezetői felelősséget. Vezetőként feladat az érzelmileg nehéz helyzetben a munkatársak számára a mintaadás. Mintát adni úgy, hogy megosztja a munkatársaival a negatív és pozitív érzéseit is, őszintén elmondja, hogy az adott helyzet rá hogy hat. Ha nem így tesz, elérhetetlen lesz. 

Ha a vezető érzelmileg elérhetetlen, lehetetlenné teszi a kapcsolódást. A beosztottak nem fognak vele problémákról, nehézségekről beszélni, visszajelzéseket adni vagy akár az ötleteiket megosztani. Illetve nem élik át azt, hogy ez egy olyan közeg, ahol el lehet mondani őszintén a dolgokat. Ez a hozzáállás természetesen sebezhetővé teszi az embert, azonban ha egy olyan támogató közegben teheti meg, mint egy jó munkahelyi csapat, akkor nincs ok a félelemre. 

A támogató közeg megteremtése vezetői felelősség, egy konkrét helyzetben a „biztonságos tér megtartására” mindenképpen kiterjed. 

Természetesen nem szólhat egy megbeszélés csak arról, hogy kinek mi fáj, az arányosság elve itt is érvényes, amit a vezetőnek kell megtartani. Az persze szuper, ha már a munkatársak olyan tudatosok, hogy értik az érzések kifejezésének fontosságát és tudják, hogy azzal mi a további feladatuk és annak hol a helye. 

Na és hol a helye? Mi lesz ha tudatosítottam az érzéseket?  

Több dolog is történhet. 

• Egyszerűen segíti az elfogadást a megértést.
• Vagy válhat hajtóerővé.

Egyik személyes hajtóerőm, a düh. Végtelenül erős dühöt érzek, amikor olyan gyerekekkel találkozom, akik nem tehetnek arról hová születtek vagy hogyan bánnak velük a szüleik. Ez a düh erőt ad ahhoz nap, mint nap, hogy keressem a megoldásokat a hátrányaik leküzdésére. 

• Ha azt akarod, megszabadulhatsz tőle. A megszabadulás egyik módja, ha átadod magad az érzésnek. Ha ehhez segítségre van szükséged, bátran kérj segítséget.
• Tudni fogod, hogy egy adott helyzet milyen hatással van rád. Ha ez az érzés nehéz, vagy benyom olyan gombokat, amivel egyedül már nem boldogulsz, akkor van lehetőség segítő szakemberhez fordulni. Szupervizor, pszichológus, coach.. érdemes körbejárni, hol lehet a legjobb helye a kérdéseidnek.

Az önismeret az egyik legjobb befektetés. Érezni pedig nagyon jó. Engedd meg magadnak. : )

Felhasznált irodalom: 
Hajdu-Kis Diána - Az üres asztal. Oriold és Társai kiadó, (2021.)